A haj keletkezése, típusai
A haj keletkezése:
A magzati fejlődés során, a 20-22. hétre fejlődnek ki a szőrtüszők és a hajhagymák. Felnőttkorban, az egész emberi testen összesen 5 millió szőrtüsző, azaz hajhagyma található. Ebből 1 millió a fejet és nagyságrendileg százezer - 70-120 ezer - a fejbőrt borítja.
Az átlagos hajszálszám a hajszíntől függően változik: a szőkék 120-150 ezer hajszállal rendelkeznek, sötét haj esetén pedig ez a szám kb. 100-120 ezer. A vörös hajúaknak van a legkevesebb hajuk, kb. 70-100 ezer szál. Viszont, az igazán szőke hajszál átmérője maximum 0,05 milliméter, a sötétebb színű akár 0,2 milliméter vastag is lehet.
A haj típusai:
A haj alapvetően kétféle lehet.
A finom állagú, nagyon világos, szinte észrevehetetlen hajat vellus-nak hívjuk. A másik az ún. terminális haj, ez az, amit általában hajnak hívunk, hosszabbra nő, erőteljesebb és pigmentált, azaz színezett.
A két különféle hajtípus bizonyos hatásokra – ilyenek például a hormonális változások - egymásba alakulhat. Ez a folyamat a kopaszodás kialakulásakor jelentkezik, azaz a terminális haj vellus hajjá alakul át, ezt nevezi a tudomány miniatürizációnak, azaz elsorvadásnak.
Kérjen visszahívást
Kérem írja be nevét és telefonszámát, tanácsadó kollégánk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.
Hajhullás okai
Mi az oka a hajhullásnak? Milyen Tényezők vezetnek a hajhulláshoz? Olvasson bővebben a hajhullás okairól!
Tovább
Konzultáció, diagnózis
Minden esetben nagy figyelmet szentelünk a megfelelő kivizsgálásnak, pontos precíz diagnosztizálásnak.
Tovább
HairHungary protokoll
Leghatékonyabb technológia, a legprecízebb eszközök - FUE, SafeSystem-FUE2, avagy pontos logisztika, orvosi precizitás, Művészet.
Tovább
8 kérdés
8 kérdés, amit érdemes magának feltennie, mielőtt bemegy a műtőbe.
Tovább
Egy műtéti nap
Kíváncsi hogyan zajlik egy műtéti nap a Hairhungarynél?
Tovább
Pácienseink véleménye
Kíváncsi azokra akik már átestek nálunk hajbeültetésen? Olvassa el pácienseink tapasztalatait, véleményét. Tovább
Magazin
Forradalmi eljárásainkra kíváncsi volt a Playboy, Elle, Cosmopolitan, az online médiában és szakmai egészségügyi portálokon való jelenlétünk bizonyítja, hogy hírességek egész sora választja bizalommal klinikánk szolgáltatásait! Tovább
GYIK
Olvassa el a leggyakrabban felmerülő kérdéseket a hajátültetéssel kapcsolatban! Tovább
Kiemelt partnereink
A ma ismert leghatékonyabb eljárás egy profi csapat kezében: sikerre ítélve. A Hajas szalonoknak a legfontosabb az elégedett hajkoronával büszkélkedő vendég, így örömmel működünk együtt a Hairhungary-vel.Tovább
Ajánlja ismerősének
Hírlevél feliratkozás
Ha szeretne a hajátültetésről többet megtudni és a kopaszodással, hajhullással kapcsolatos kérdésekre választ kapni regisztráljon hírlevelünkre!



